Apák napja Magyarországon

apák napja Magyarországon

Mikor ünnepeljük az apák napját Magyarországon, mióta és hogyan zajlik ez az ünnep?

Mikor van apák napja Magyarországon?

Magyarországon az apák napját június harmadik vasárnapján ünnepeljük, 2021-ben június 20-án vasárnap lesz, mint számos más európai országban vagy az USA-ban. Vannak országok, ahol más időpontokban ünneplik az apák napját, a listát ide kattintva találod.

Mióta ünnepeljük az apák napját Magyarországon?

Magyarországon az apák napját 1994-ben honosították meg a Borsod megyei United Way mozgalmának kezdeményezésére. Az Egyesült Államokban az 1900-as évek elején kezdeményezték először az apák megünneplését, és Richard Nixon amerikai elnök közbenjárásával 1972-ben törvénybe iktatták. Ebből is látszik, hogy Magyarországon ez sokkal fiatalabb ünnep, mint mondjuk az Egyesült Államokban, ahol a törvénybe iktatása előtt is rendszeresen ünnepelték.

Hogyan ünneplik az apák napját Magyarországon?

Mivel Magyarországon viszonylag új ünnepnek számít, sokan vannak, akik még nem is tudnak az apák napja létezéséről. A médiában évről évre egyre többet beszélnek erről az ünnepről, egyre több apák napi rendezvényt szerveznek, a cégek is igyekeznek apák napi ajánlatokkal, kedvezményekkel kedveskedni ezen a napon, sőt még reklámokban is egyre többször megjelenik, például a Telenor apák napi reklámjában:

 

Az egyre nagyobb média figyelem ellenére az apák napja még közel sem olyan ismert, és ünnepelt nap, mint az anyák napja.

Akik ünneplik az apák napját azok általában saját készítésű vagy egyéb ajándékokkal kedveskednek az édesapáknak, nagypapáknak, keresztapáknak, közös programot szerveznek erre a napra, és együtt töltik az időt.

Nézd meg ezeket is: