A 6 legjobb apák napi meglepetés

apák napi meglepetések

Az újdonsült szülők, köztük az apukák is komoly próbatétel előtt állnak a gyermeknevelés terén, amire nem árt felkészülni és olykor segíteni is őket. Erre tökéletes lehet az alábbi 6 legjobb apák napi meglepetés is, amivel nem csak ünnepelhetjük az apákat, de akár hasznos segítséget is adhatunk kezükbe a gyermek nevelés terén is.

1, Ajándékok apának és kicsinek

A kisgyermekek nevelése, főképp a kezdeti időszakban igazi próbatételnek mondható, minden szülő számára. Azonban ahogy cseperedik a csöppség egyre inkább szerepet kap a kicsi figyelmének lekötése és képességei fejlesztése. A Little Dutch márkájú játékok ebben hathatós segítséget nyújthatnak, így egy ilyen ajándék is ideális lehet az apukák számára.

társasjáték apának

2, Családi ruha szettek

A család egy olyan egység, aminek tagjait örökké összeköti valami láthatatlan kapocs. Ennek szimbolizálásra ideális lehet egy-egy kisebb családi ruha szett. Ezen a téren szerencsére igen széles lehet a választék, hiszen válogathatunk a:

  • zokni szettek

  • póló szettek

  • törölköző szettek, stb között is.

3, Autós kiegészítők

Amennyiben egy férfi rendelkezik gépjárművel és gyermeket is kell fuvaroznia, akkor ideális ajándék ötlet lehet az olyan autós kiegészítő, mely valamilyen módon összeköthető a gyermek biztonságával. Ilyen ajándék lehet egy:

  • gyerekülés

  • gyerek figyelő tükör

  • autós akasztók

4, Apás bögrék

Természetesen az ajándék ötletek tárházából nem maradhat ki a klasszikusnak számító bögre sem. Ez apák napjára szintén ideális ajándék lehet, hiszen találkozhatunk előre megírt, vagy figurás verziókkal, de akár mi magunk is készítethetünk egy személyre szóló vicces, vagy épp türelemre intő feliratot.

Amennyiben az egész családra is gondolnánk, akkor a ruhákhoz hasonlóan, akár ebből is beszerezhetünk egy komplett családi szettet.

apás bögrék

5, Férfias ajándékok

Minden apa megmarad férfinak is, így apák napjára egy-egy igazán férfias ajándéknak is biztosan örülnének. Ezek között nem meglepő módon rengeteg opció közül válogathatunk, mint például:

  • ital tartók

  • nyakkendők

  • órák

  • korsók

  • sörnyitók

6, Egy jó ital

A fáradt apukáknak egy jó ital tökéletes kikapcsolódást biztosíthat. Ezen a téren nem árt tisztába kerülni azonban az ajándékozandó személy ízlésvilágával. Amennyiben ezt ismerjük, akkor könnyen választhatunk a:

  • sör

  • bor

  • gin

  • tequila

  • vodka

  • whisky

  • pálinka, stb közül

 

whiskey

Összegezve

Az apák napjára tehát rengeteg dolog közül válogathatunk, amik között számos olyat is találhatunk, amiket friss apukák hasznosnak, vagy épp kikapcsolódnak találhatnak.